Sajtóközlemény

A „FényPont” Önkéntes Pont Projekt, a TÁMOP 5.5.2-11/2-2012-0058 európai uniós „Az önkéntesség elterjesztése” című pályázat megvalósításaként jött létre, melynek köszönhetően 2012. októberében nyitott meg az önkéntes iroda.
A Mécses Egyesület a programban egy Önkéntes Pontot hozott létre Mezőberényben annak érdekében, hogy növelje a felnőtt lakosság önkéntességre való hajlandóságát, illetve a fogadó szervezetek számát. Önkénteseket, fogadó szervezeteket toborzott és készített fel, bővítve ezzel az Önkéntes Centrum hálózatát. Eddig 171 önkéntes regisztrált, és 10 olyan szervezet lett partnere az irodának, amely önkénteseket fogad.
A FényPont Projekt regisztrált önkéntesek és fogadó szervezetek számára felkészítést is biztosított. Öt felkészítőt indított önkénteseknek, ebből kettőt speciálisan értelmi sérültek számára, akik a programban nemcsak igénybevevőként, hanem önkéntesként is szerepet kaptak. A fogadó szervezetek számára két felkészítőre került sor, melyeken összesen 67 fő vett részt. Az Önkéntes Pont eközben önkéntes jó gyakorlatokat gyűjtött, és mutatott be, valamint információt szolgáltatott. Személyre szabott szolgáltatásokat nyújtott az önkéntesek számára. Műhelymunkát szervezett a helyi lehetőségek és igények újbóli felmérésére, a program hatékonyabb megvalósulása érdekében. Az összegyűjtött jó gyakorlatokat egy kiadvány formájában teszi közzé a projektet záró rendezvényén.
A Mécses Egyesület a program befejezése után is működteti az önkéntes irodát.
A FényPont Önkéntes Pont továbbra is várja az önkéntesek jelentkezését és azokét, akik az önkéntesek segítségét szeretnék igénybe venni. Ezen kívül várja az olyan középiskolás diákokat is, akik az iskolai közösségi szolgálat keretein belül önkéntes tevékenységet vállalnának.

Nyitva tartás: munkanapokon 1300-1600
Cím: 5650 Mezőberény, Árpád u. 5.
web: fenypont.mecsesegyesulet.hu
Koordinátor: Szabó Julianna
Tel.: 70/466-5862